Kik vagyunk mi?

Kik vagyunk mi?

Bogdán Tamás, legfiatalabb kiemelt ügyfél kapcsolattartónk, bebizonyította, hogy a sikerhez vezethet rövid út is, ha megvan az emberben a kellő alázat. Tamás másfél év alatt igazolta, hogy a fejlődéshez elég az ambíció, kitartás és egy kis tudásvágy.

Az alábbi interjúban ismerje meg Tamás kollégánkat és tudjon meg többet arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valakiből rövid időn belül remek ügyfél kapcsolattartó váljon!

  • Kiskorodban mi szerettél volna lenni?

Ezzel nagy meglepetést nem fogok okozni. :) Kiskoromban én is, mint sok kisfiú, focista vagy katona szerettem volna lenni, de volt egy olyan időszakom is, amikor űrhajósként képzeltem el a jövőm. Ezt a vágyamat mesék és filmek táplálták. Vonzott a súlytalanság, a galaxis nagysága, és ámulatba ejtett a tudat, hogy milyen kis porszemek vagyunk az univerzumban. Mai napig egyik kedvenc filmem a Csillagok között.

  • Milyen pozíciót töltesz be a cég életében?

Október elseje óta a kereskedelmi csapat legfiatalabb tagjaként dolgozom a cégnél. Előtte bő egy évig Pulai Ádám, kiemelt ügyfél kapcsolattartó, asszisztenseként dolgoztam. Ez idő alatt megismerkedtem a kereskedői élettel és az informatika mélységeivel. Az eddig eltöltött munkanapok minden percét élveztem, hiszen minden nap tanultam és tanulok a mai napig valami újat.

  • Hogy élted meg az előléptetésed?

Természetesen örültem neki. Konstatáltam az elismerést, ami jól esett a lelkemnek, viszont azonnal előre tekintettem, hogy mik azok az új feladatok, kihívások, amiknek ezután meg kell felelnem. Jó érzés volt, hogy ilyen rövid idő alatt feljebb léphettem a ranglétrán. Örülök, hogy ilyen sokat fejlődhettem az elmúlt hónapok alatt.

  • Elégedett vagy-e a jelenlegi munkáddal?

Teljesen. Pár hónapja dolgozok kiemelt ügyfél kapcsolattartóként és mivel nap mint nap találkozok új feladatokkal, élethelyzetekkel, ezért úgy érzem, hogy kellő mennyiségű kihívás ér ahhoz, hogy a mindennapjaim színesek és változatosak legyenek.

  • Hány éve dolgozol a Mod-nál és ez az idő alatt mit adott neked ez a munkahely?

Másfél éve dolgozom a cégnél, mivel ez az első munkahelyem, elmondhatom, hogy felnőtté gyúrt és fegyelmet tanított. Itt tanultam meg, hogy mit jelent dolgozni és mindemellett bepillantást nyertem a business világába. Nagyon sokat fejlődtem ez idő alatt mind emberileg, mind szakmailag. Aminek kifejezetten örülök, hogy rövid idő alatt sokat tanultam az informatikáról és az üzleti életről.

  • Milyennek ítéled meg a(közvetlen) munkahelyi légkört(öd)?

Én hálás vagyok a közvetlen környezetemért. Nagyon fiatalos, rugalmas, dinamikus maga a csapat, mindig jó a kedv és mindenki a pozitív dolgokra próbál fókuszálni, de ez nem csak a kereskedelmi csapatra igaz, hanem a teljes cégre. Pörög a teljes vállalat élete, aminek jó átvenni a ritmusát, érezni azt, hogy egy láncszeme vagyok egy folyton tevékenykedő gépezetnek.

  • Mit szeretsz legjobban a munkádban? Miket éltél/élsz meg kihívásként?

Legfőképpen azt szeretem, hogy emberekkel foglalkozom, folyamatosan tárgyalok, új embereket, cégeket ismerek meg. Másodsorban azt szeretem, hogy nem vagyok röghöz kötve, hogy nem kell napi 8 órán keresztül egy monitor előtt ülnöm. Kiemelt ügyfél kapcsolattartóként szeretek személyesen találkozni a partnerekkel, legyenek helyileg bárhol az országban. Minden egyes napot egy új kihívásnak élem meg, hiszen mindig jönnek új projektek, új igények, új megoldandó feladatok, amikre a legjobb megoldást kell megtalálni.

  • Karrier szinten hol látod magad 5 év múlva?

Megszerettem ezt a munkakört, úgy érezem közel áll hozzám, így 5 év múlva is szívesen dolgoznék kereskedőként, de addigra már egy stabil és biztos pozícióban látom magam, ahol elismernek és ahol sikeresnek érezhetem magam. Az elkövetkezendő 5 évben szeretném bejárni a sikerhez vezető utat, és egy kész, magabiztos kereskedőként megérkezni, akit szakmailag elismernek. Ehhez még nagyon sokat kell fejlődnöm és tanulnom, de úgy érzem jó útra léptem ahhoz, hogy megvalósítsam a terveim.

  • Ha egy hétre bele bújhatnál egy filmkarakter bőrébe kiébe bújnál bele?

A Csúcshatás című filmből Bradley Cooper bőrébe bújnék bele. Bár ő egy kis külső segítséggel jutott hozzá ahhoz a tudáshoz, ami őt sikeressé és legyőzhetetlenné tette, de mégis nagy hatással volt rám, hogy szinte minden döntését siker övezte.

  • Hogyan szoktál kikapcsolódni? Mivel töltöd a szabadidődet?

A szabadidőm egy részét labdarúgással töltöm, igyekszek nagy hangsúlyt fektetni a testmozgásra. Szeretek olvasni is, legutóbb Matthew McConaughey: A zöld lámpa című könyvét olvastam. Az igazi kikapcsolódást leginkább a barátok és a közös programok jelentik, de nálam hasonló jelentőséggel bír, ha mindent kizárva el tudok merülni egy-egy filmbe.

Címkék: Kik vagyunk mi, dolgozóink,