Karácsony 2011'
A 2011-es évet gazdag programokkal ékesített karácsonyi partival zártuk. Volt részünk vidám színdarabban és csapatjátékokban is, sőt, férfi kollégáink nagy örömére hastáncosnő is színesítette az estét. Záróakkordként tombolát is húztunk.. Ahogyan a képek is mutatják, jól éreztük magunkat!
Presztizs díj 2011'
2011. november 24-én a jubileumi, tizedik Presztízs-díj-átadó gálán az év legjobb megyei vállalkozásai, üzletemberei vehettek át az elismeréseket. Az év vállalkozása elismerést cégünk, a Mod Számítástechnikai Kft. kapta.
Nagy elismerés számunkra ez a díj. Megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk, hogy elmúlt 2 évtizedben végzett munkánkat, kitartásunkat, üzleti kultúránkat a régióban is kimagaslónak értékelik.
E komoly szakmai megmérettetésre 20 éves gazdálkodásunk eredményessége, folyamatos fejlődésünk, valamint stabil piaci jelenlétünk és jövőbemutató, határozott terveink adták az indíttatást. Úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy pályázatunkat megalapozott háttérrel, számos elégedett ügyfelünk ajánlásával nyújthassuk be. A szakmai zsűri véleménye alapján helyesen döntöttünk, hiszen 2011-ben elnyertük az év vállalkozása díjat.

Sárkányhajó verseny 2011'
Sárkányhajó Fesztivál Győr- 2011. június 14. Szép volt lányok, szép volt fiúk!
Felkészülés a sárkányhajó versenyre 2011'
Egy mindenkiért - mindenki egyért! Csapatban szép az élet...
Ügyféltalálkozó 2010'
Cégünk 20 éves fennállásának évfordulóján partnereinket vacsorára invitáltuk. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát! Mi mindent megtettünk ennek érdekében...
Lapozás: 1 2